Desszert-idő

Idén is lesz CEOSZ receptverseny, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége augusztus közepéig várja a pályaműveket. Tavaly olyan ételek leírását kérték az indulóktól, amelyekben van legalább 100 gramm zöldség. Idén a zöldfélék közül inkább a gyümölcsök felé terelik az érdeklődők figyelmét, ugyanis desszert-leírásokat várnak a pályázóktól. A beküldési határidő augusztus 15. (a további részleteket itt találják).

Desszert-időNémely desszertek - túl azon, hogy finomak - extra szolgáltatásokat is kínálnak a fogyasztóiknak. Ilyenek például a fahéjas ételek, amelyek a vércukorcsúcsok elsimításában segítik a szervezetet. Ugyan azt máig nem tudjuk, hogy a cimetben fellelhető flavonoidok közül melyik vegyület és pontosan milyen úton éri el ezt a hatást, de az eredményre bizonyítékkal szolgál a tudomány is. Idén [2024] márciusban közölte az American Journal of Clinical Nutrition folyóirat Hila Zelicha és kollégái tanulmányát, amelyben a napi fahéjfogyasztás hatását vizsgálták túlsúlyos és prediabéteszes emberek esetében. A résztvevőket két csoportra osztották, az egyikben 4 gramm fahéjjal is kiegészítették a napi menüt, míg a másikba tartozók e helyett csak placebót kaptak. Az alanyok vércukorszintjének változásait folyamatos glükózmonitorozással mérték. Mint kutatási beszámolójukban írták az eredményekről: "a 24 órás glükózkoncentrációk szignifikánsan alacsonyabbak voltak fahéj alkalmazásakor" és ekkor a vércukorszint kiugrásai is mérsékeltebbek voltak. Ez alapján a kutatók a cimetet mint olcsó, könnyen hozzáférhető és hasznos táplálkozás-kiegészítőt ajánlották az elhízott prediabéteszeseknek.

Persze vannak más potenciális desszertalapanyagok is, melyek fogyasztása különösen hasznos lehet a diabétesz elleni küzdelemben. Májusban számolt be a Nutrition & Diabetes folyóirat egy brit vizsgálatról, amelyben egyes nagy flavonoidtartalmú élelmiszerek - köztük a tea, a bogyós gyümölcsök, vagy éppen az alma - fogyasztásának hatását vették górcső alá. Alysha S. Thompson és munkatársai a kutatásban több mint százezer ember sorsát követték, s első sorban a 2-es típusú diabétesz kialakulására koncentráltak. Azt találták, hogy a résztvevők legtöbb flavonoid-gazdag ételt fogyasztó negyedében - összevetve az ilyesmiből legkevesebbet fogyasztók negyedével - 26 százalékkal alacsonyabb volt a cukorbetegség kialakulásának rizikója. Egyes élelmiszercsoportok hatását külön is kikalkulálták, így jött ki az, hogy napi egy adag bogyós gyümölcs elfogyasztása mintegy 15 százalékkal mérsékli a diabétesz kialakulásnak veszélyét.

Ez azért is jó hír, mert ezek - legyen szó áfonyáról, egresről, ribizliről, málnáról, szederről, s egyebekről - remekül érvényesülhetnek egy-egy desszertben is. Ilyenkor, szezonban még elérni sem olyan nehéz ezeket. Evangeline Mantzioris ausztrál dietetikus kifejezetten arra biztatott néhány hete a The Conversation folyóiratban, hogy használják ki az emberek ezt az olcsóbb beszerzési lehetőséget, s képezzenek maguknak tartalékokat is a télre. Ő azzal érvel, hogy a kevéssel a szüret után lefagyasztott zöldség-gyümölcs beltartalma akár még kedvezőbb is lehet, mint az idényen kívül hozzáférhető, távolabbról importált "frisseké", melyeket a hosszas szállítás, s a kereskedelmi tárolás miatt eleve nem a legjobb formájukban takarítanak be. Példaként idézi, hogy e miatt a mirelitnek akár magasabb is lehet a C- vagy az E-vitamin-tartalma, mint a télen kínált friss árunak, s az ásványi anyagok is megmaradnak a lefagyasztott zöldfélékben.

Egy így feltöltött fagyasztó abban is sokat segíthet, hogy télen se kelljen mellőznie kedvenc bogyós desszertje receptjét.

( https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S000291652400008X )
( https://www.nature.com/articles/s41387-024-00288-0 )
( https://theconversation.com/cost-of-living-if-you-cant-afford-as-much-fresh-produce-are-canned-veggies-or-frozen-fruit-just-as-good-229724 )

2024. szeptember
WEB/ART/C/2024/IX/01-04v.