A diabétesz minden formájában valamilyen az inzulin nevű hormonnal kapcsolatos problémát jelent. Az inzulinnak az a feladata, hogy segítse a vérben szállított szőlőcukor (glükóz) belépését a sejtekbe, ezzel biztosítva az egyes szervek és izmok energiaellátását. Ha e feladathoz kevés az inzulin, a sejtek éheznek, a szervezet sorvad, a vérben rekedt cukor pedig zsírként rakódik le, és más szövődményeket is okozhat. Az ember az emésztés során állítja elő azt a cukrot, amit a vérrel szétküld a sejtjeinek. Az egészséges szervezetben a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteiben található béta-sejtek ezzel arányosan termelik a cukor felvételét lehetővé tevő inzulint. Így egy-egy étkezés után a vér cukorkoncentrációja egy átmeneti, de ártalmatlan növekedés után visszatér a normális értékre. A cukorbetegeknél ez a folyamat siklik ki.

Az úgynevezett 2-es típusú - a köznyelvben öregségiként is emlegetett – diabétesz esetében csökken a szervezet inzulinérzékenysége. Ami azt eredményezi, hogy ugyanannyi energia felvételéhez (vércukor beépüléséhez) egyre több inzulin jelenléte szükséges. Ezt a termelési versenyt a béta-sejtek csak egy ideig bírják, végül kimerülnek, elpusztulnak, és a szervezet külső hormonpótlás nélkül már nem lesz képes működni. A 2-es típusú cukorbetegség évek alatt alakul ki. Mivel döntően életmódbeli tényezők okozzák, fejlődése lassítható, ha már kialakult: karbantartható. Jellemzően a középkoron túli felnőttek betegsége, de ma már a tizenéveseknél sem ritka.

Az úgynevezett 1-es típusú diabétesz egy olyan autoimmun betegség, amelyben a szervezet tévesen „idegenként” azonosítja saját béta-sejtjeit, és az immunrendszer maga pusztítja el e hormontermelő egységeket. Ez a változat bármely korban, akár egészen kicsi gyereknél is kialakulhat. Jellemzően gyorsan jön – gyakran például egy vírusfertőzés után –, s szükségessé teszi a folyamatos inzulinpótlást, de nagyon jól karbantartható.

A terhességi – gesztációsként is ismert – „átmenti” cukorbetegséget az anyai szervezetben a 21. héttől zajló szélsőséges hormonális változások hívhatják elő. Ha kezeletlen marad, az a gyermek fejlődését zavarja meg, a magzat elhalását is okozhatja, ezért szűrik is a 24-28. héten a kismamákat. A szülés után a gesztációs diabétesz általában önmagától megszűnik. Ám vannak adatok, amelyek szerint előfordulása a későbbi 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának közeli és nagyobb esélyére is utal.
Utóbbi egy egységnyi cukorfogyasztást követő 120 perces méréssorozat; OGTT-ként is hallhatott róla. A diabétesz diagnózisához leggyakrabban használt mérések az – alapvetően szűrésre alkalmazott – éhomi vércukormérés és a pontosabb képet adó, úgynevezett terheléses vércukorvizsgálat.
Éhomi mérésnél, ha az eredmény legfeljebb 6,0 mmol/l az jó. Ha annál nagyobb, de még kisebb, mint 7,0 mmol/l az prediabéteszre (a betegség kifejlődése előtti állapotra) utal. Viszont ha nagyobb, mint 7,0 mmol/l, az – különösen a klasszikus tünetekkel együtt (például állandó szomjúság, gyakori vizelés, testsúlycsökkenés, gyakran visszatérő fertőzések) – már valószínűsíti a cukorbetegséget. Azonban a 7,0 mmol/l feletti esetekben is csak a terheléses vizsgálat eredményének ismeretében adható meg a pontos diagnózis.