A diabétesz-terápia sikerét hosszabb távon a szövődmények elmaradása jelzi, rövid távú eredményeiről pedig a vércukormérések adhatnak információt. Mivel a vér glükóz-koncentrációja eleve ingadozik egy napi ritmus szerint, és ezen felül azt még befolyásolja az ember aktuális tevékenysége, lelkiállapota, a megelőzően fogyasztott étele, itala is, egy-egy mérés önmagában keveset mond. Ezért a terápia ellenőrzésére a kezelőorvosok időnként több napra is kiterjedő mérési sorozatokat rendelnek. Valamint - jellemzően negyedévente – laboratóriumban meghatározzák a beteg vérének úgynevezett HbA1c értékét, ami a megelőző időszak átlagos vércukorszintjének jelzésére alkalmas. Ezek az adatok azonban az önálló terápiavezetéshez, azaz a köznapi életviteli döntésekhez nem adnak elég segítséget.

Aki már inzulinkezelést, azaz direkt pótlást kap e hormonból, annak kényszer is a napi többszöri mérés, hiszen csak így tudja a szervezete aktuális állapotához szabni az adagolást. Ha a szervezetében túl sok az inzulin – mert túl sokat adott be magának, vagy ahhoz képest keveset evett, esetleg fizikailag túlerőltette magát – akkor veszélyesen leeshet a vércukorszintje. E jelenség a hipoglikémia, az általa okozott – a jellemzően csak az inzulinos diabéteszeseket fenyegető –, gyorsan kialakuló rosszullét pedig a „hipózás”. (Ilyenkor az elsősegély a cukorpótlás.) Ha pedig az inzulinbevitel kevés az elfogyasztott táplálékhoz képest, akkor felfelé térhet el extrém módon a vércukorérték a normális értéktől – ez, azaz a hiperglikémia lassabban vezet eszméletvesztéshez, de az eredménye ugyanúgy életveszélyes, ahogy a hipoglikémiáé. (A vércukorérték durva felszökése esetére nincs házi terápia, olyankor mindenképpen egy sürgősségi osztályra kell eljuttatni a beteget.)

Aki még csupasz (vagy gyógyszerrel segített) életmód-terápiával is kordában tudja tartani a diabéteszét, az kevésbé szorul rá a mindennapi mérésre, de ő is hasznát veheti az önellenőrzésnek. Bár azt tudni, hogy egyes ételek, a mozgás, a stressz, a szex általában hogyan hatnak a vércukorszintre, de minden diabéteszes más, csak a saját tapasztalatából tanulhatja meg, hogy rá mi hogyan hat. Ezért mondjuk, hogy az önellenőrzés a betegek kezében nem csupán a szorosabb terápiakontroll eszköze, hanem olyan támasz is, amellyel megtanulhatják a saját cukorbajuk menedzselését. Mindegyikük kitapasztalhatja, mi az, amire érzékenyebb, mi az, ami az ő esetében esetleg lazábban kezelhető.

Az étkezés előtti és 1,5-2 órával utáni mérés-párokkal akár egyes ételek, vagy hasonló módszerrel akár kellemetlen élethelyzetek (akár egy hivatali ügyintézés) vércukoremelő hatását is kimérhetik. Miként azt is, ahogy egy félórás séta vagy egy könnyed biciklizés csökkenti esetükben ezt az értéket. Így – ismerve a következményeket – arról is könnyebben dönthetnek, hogy mikor mit engednek meg maguknak, s azt is megtanulhatják, hogy a gyógyszereken és az inzulinon kívül még milyen hatékony eszközük van a szénhidrát-anyagcseréjük normalizálásra.

Az ember vércukorszintjét túl sok dolog befolyásolja ahhoz, hogy minden tényezőt kimérhessen, de vannak helyzetek, amelyekben a mérés fontosabb, vagy több hasznos információt ígér. Mindenek előtt ilyenek az újdonságok és változások: egy szokatlan étel-, vagy alkoholfogyasztás, egy láz, egy betegség, egy utazás, valamilyen új (nem is feltétlenül a diabéteszre kapott) gyógyszer használata, eltérés a szokásos sportterheléstől, vagy valamilyen szélsőségesebb időjárási körülmény. S legfőképpen azok a pillanatok, amikor valaki úgy érzi, túl magas vagy túl alacsony a vércukorszintje. Ilyenkor különösen jó eséllyel lehet hasznosítható tapasztalatokra szert tenni.

Tudjon meg többet a diabétesz menedzseléséről itt.