Zsírtudomány

Bár a statisztikák szerint az emberiség tempósan hízik, még mindig túl keveset tudunk a zsírról, pontosabban a testszerte megtalálható zsírszövetekről. Közülük különösen az úgynevezett barna zsír izgatja a tudósok fantáziáját. Ez eltérően a gyakrabban emlegetett, sárgának vagy fehérnek nevezett változattól, nem a felesleges energia elraktározására szolgál, hanem egyfajta fűtőműként a többlet "elégetésében" jeleskedik. Ez igen hasznos, amikor a szervezet ideális hőmérsékletét hideg környezetben kell fenntartani, de az elhízás elkerülése szempontjából is reményt keltő képességnek tartják.

ZsírtudományIdén [2024] áprilisban jelent meg Nature Metabolism folyóiratban dán kutatóknak az a tanulmánya, amelyben a barna zsír aktivizálásának lehetőségét vizsgálták. Ahogy az eredményeiket ismertető OTSZ Online felidézte, a tudósok találtak egy olyan önszabályozó mechanizmust, ami bizonyos idejű aktivitás után elcsendesíti a "fűtőművet", s ezzel a felesleges kalóriák elégetése is leáll. Így pedig a testsúlycsökkentő hatás is igen korlátozott. Ám a Dél-dániai Egyetem kutatói azt a fehérjét (AC3-AT ) is meg tudták határozni, amely ezért a kikapcsolásért felelős. Ez pedig az elképzelésük szerint lehetőséget ad arra, hogy e fehérje blokkolásával rávegyék a barna zsírszövetet, szabadítsa meg a felesleges kalóriáktól a szervezetet. Az ötletüket tesztelték is egereken. A kísérleti állatokat heteken át hizlaló koszton tartották, amitől a közönséges egerek a várakozásnak megfelelően el is híztak. Ezzel szemben azok, amelyek szervezetéből kiiktatták az AC3-AT fehérjét, jóval kevesebb zsírt halmoztak fel a szervezetükben.

A Debreceni Egyetem munkatársai a zsírszövet fejlődését kutatva bizonyították, hogy az anyatejes táplálás jó ellenszere a gyermekkori, s az abból fakadó későbbi elhízásnak is. Erről az egyetem honlapján számolt be idén márciusban Röszer Tamás, a vizsgálat vezetője. Ők a kutatásaik során az tapasztalták, hogy születéskor a gyerekek zsírsejtjei nem csak energiaraktározó, hanem jelentős hőtermelő képességgel is rendelkezhetnek. S amikor ez utóbbi képesség elvész, s az előbbi válik dominánssá, akkor megnövekszik a kisgyermekkori elhízás kockázata. Egy ilyen változás mögött olyan külső hatások állnak, melyek megváltoztatják - felerősítik vagy gyengítik - az e képességekért felelős géncsoportok érvényesülését.

Ilyen külső hatás a táplálkozás is. A debreceni kutatók ki is mutattak az anyatejben egy olyan molekulát, amely képes serkenteni, hogy a fejlődő zsírszövetben kialakuljon a hőtermelő, zsírégető képesség. "Vizsgálataink azt mutatják - idézik az egyetem honlapján a kutatás vezetőjének végkövetkeztetését -, ahhoz, hogy a későbbi testzsírszázalék egészséges maradjon, már az is elegendő, ha az első három hónapban történik anyatejes táplálás."

2024 június

( https://www.nature.com/articles/s42255-024-01033-8 )