22. nap

La Laguna de Castillas – Barbadello 51,6 km

...Silvia...
Ezen a napon (22.) nem terveztem ekkora utat menni. Még napközben láttam egy albergue fényképes hirdetését az út mellett egy kapura tűzve. Nagyon szép környezetben, kerttel, medencével, étteremmel, tiszta szobák és fürdő. Itt akartam megszállni. Már nagyon vágytam egy ilyen helyre. Úgy néztem a térképen, hogy Sarria előtt van 4-5 km-rel az még akkor kb. 15 km távolságra volt tőlem. Fél három körül járt az idő, kiszámoltam a legrosszabb esetben is 6-ra ott vagyok. Gyerünk. Nagyon szép csendes, nyugodt erdőben vezetett az út, egy lélekkel sem találkoztam (a zarándokok többsége max. 2-3-ig megy aztán szállást keres). Csak mentem, még pihenőt sem tartottam, oda szerettem volna érni a kiszemelt szállásomra. Beértem Sarriaba, de nem találtam amit kerestem. Így viszont már közelítettem a 45 km-es táv megtételéhez - ami egy napra több, mint sok - és már kezdtem nagyon kimerülni. Egy dologgal viszont nem számoltam. Azt tudni kell, hogy az jogosult Santiagoban a latin szövegezésű Caminon való részvételét igazoló "oklevél" átvételére aki az út utolsó 100 km-ét igazoltan gyalog, kerékpárral vagy lóháton teszi meg. Sarria kb. 116 km-re van Santiagotól. Minden szállás megtelt. Végigmentem a városon, szabad szálláshely sehol. Az utolsó a város peremén lévő egyházi albergue is tele volt. Már azon gondolkodtam, hogy - elveimmel ellentétben - valamennyit vissza kell mennem. De egyszer csak, a sarkon befordult egy kb. velem egyidős lány. Később kiderült, hogy Silvia volt Belgiumból. Velem szembe jött, mondtam neki, hogy ne is menjen tovább, mert úgy sincs hely. Azt mondta nem is baj ő még menne tovább. Kérdezte, hogy én mit tervezek.

- „Nem tudom, lehet, hogy visszamegyek a városba, már nagyon fáradt vagyok.” – válaszoltam. Azt mondta ne menjek visszafele, a következő falu Barbadello már csak pár kilométer ott van egy privát albergue nagyon szép, medencével (ezt kerestem egész nap, de mint kiderült nem Sarria előtt, hanem után volt), de az tele van. Van egy önkormányzati is, de már az is teltházas. Viszont picit messzebb - leírta a utca nevét és lerajzolta, hogy merre találom - van egy nagyon kedves albergue, csodálatos panorámával és kiváló házias jellegű konyhával. 

- „De ott biztos van szabad hely?” - kérdeztem kicsit bizonytalanul.
- „Biztos.” - jött a válasz - Még nincs olyan késő (19:45) jó az idő, menjek tovább. Mondta kedvesen és kérdezte hogy van e még vizem. Mutattam neki a majdnem tele lévő palackomat. Mosolyogva nyugtázta és ölelésre tárta kezeit. Idegenekkel szemben én nem vagyok az ölelkezés és a hasonló testi kontaktusok híve, de annyira kedves és figyelmes volt, nem akartam megbántani. Megöleltük egymást és meglepődtem az érzésen, erővel töltött fel Silvia szeretetteljes ölelése. Majd, „Buen Camino!” - köszönéssel elbúcsúztunk. Olyan erővel és lendülettel tettem meg a hátralévő kilométereket, hogy még én is meglepődtem azon, milyen hamar odaértem. Elmentem a medencés albergue mellett, valóban szép és teltházas volt. De ahova Silvia által kerültem, tényleg egy kis édenkert (a top 3 szállásom egyike az út során), az ajtóban összefutottam az ismerős magyar párral, egy nyolcágyas szobába kerültem, de egyedül voltam az egész szobába és este kilenckor még tudtam enni egy valóban ízletes vacsorát. Az a gyanúm, hogy Silvia valójában egy "angyal" volt. :)

Következő nap