San Juan De Ortega - Tarjados 38 km

...a nevem...

Mivel tegnap volt a névnapom (ezúton is köszönöm a sok jókívánságot :) ) szeretnék megosztani Veletek egy több mint 40 évvel ezelőtti történetet. Miért is lett Péter a nevem? Amikor a szüleim, nővérem és bátyám után az én megszületésemre vártak, nem igen volt konszenzus a nevem kapcsán. Nagypapám ezért minden nap felolvasta az aznapi neveket a naptárból - a lehetőségeket ismertetve - és hozzáolvasta a Péter nevet. Érdekes, hogy minden nap volt egy Péter a naptárban. :) Ez addig ment, így míg végül megszülettem és a szüleim számára is egyértelmű lett, hogy Péternek fognak elnevezni. Sokáig nem voltam megbékélve a nevemmel, nem tartottam elég "vagánynak", vagy csak akikre akkoriban felnéztem, senkit nem hívtak így. Ma már büszkén viselem a Péter nevet, büszke vagyok a névválasztásom történetére, és a nevem jelentésére is (kőszikla). :)

...Ismét Marek...

Ahogy már írtam, a csodálatos erdei sziesztám után hamarosan San Juan De Ortegába értem. Cseppnyi település lévén, hamar megtaláltam az albergue-t. Elfoglaltam az ágyamat és kimentem az előtérbe, mert csak ott volt internet hozzáférés. Talán egy órát lehettem ott, amikor betoppant Marek. Nem tudom merre tekergett, előbb indult el az erdőből, mint én - egy távolabbi szálláshelyet megcélozva magának - és később ért oda. Aznap már nem nagyon láttam, ő zarándok menüt vacsorázott, én azt a bizonyos babkonzervet amiről már írtam, aztán le is feküdtem. Reggel utolsó voltam aki elment a szállásról (korábban már erről is beszámoltam). Kiléptem az ajtón és kibe botlok? Marek készülődött az induláshoz. Köszöntem neki, majd együtt indultunk útnak. Furcsa érzésem volt a sok "véletlen" találkozás miatt, de nem kellett sokat várnom az igazi megdöbbenésre.

Kis idő elteltével Marek feltett egy kérdést nekem, amire válaszoltam is. Azt mondta, hogy gondolta. És ekkor elkezdett életének egy szakaszáról mesélni, amely szinte teljes azonosságot mutatott az életem egy bizonyos időszakával. Beleborzongtam a gondolatba, hogy ő márciusban elindult gyalog Lengyelországból, én ekkor kezdtem el szervezni az utamat. Majd hónapokkal később sok ezer kilométerrel odébb, a világ egy másik szegletében - többszöri véletlenszerű találkozás és szétválás után - találkozik két ember akiknek életútjuk egy bizonyos szakasza egyezőséget mutat. Hát több volt, mint érdekes. Egész nap vele tartottam.

...hátizsák szentelés...

Gondolom, itt mindenki valami magasztos, szenteltvizes, ceremóniára számít. Hát meglátjuk, mi is lesz belőle. Marekkel történt reggeli beszélgetés első döbbenetéből felocsúdva, valami reggeli és kávé vételére alkalmas helyet kerestünk. A legközelebbi falu, legelső bárjába be is mentünk. Négy ember ült egy asztalnál és reggeliztek (gondolom ők ott töltötték az éjszakát is). A tulajdonos szinte leküzdhetetlen feladatként élte meg ennek a négy embernek a kiszolgálását. Mondta nekünk, hogy rögtön jön. Marekkel vagy öt percig figyeltük a tulajdonos káoszát, majd szinte egyszerre néztünk egymásra és állapítottuk meg, hogy inkább máshol fogunk kávézni. Sarkon fordultunk és mentünk tovább. Talán 400 métert mehettünk és már kívülről is barátságosabb bárt pillantottunk meg. Bent ez az érzés csak megerősödött, csodálatos berendezés, kedves, szolgálatkész háziak, friss baguetteből készített szendvics, forró kávé. Hát ilyet szerettünk volna találni, és lám rá is leltünk. A bár előtti kis teraszon reggeliztünk, szinte alig akartunk elindulni, de ki is akarna egy ilyen helyről elmenni. Na mindegy, még csak reggel volt, alig mentünk valamit, indulni kell. Éppen a hátizsákomat akartam felvenni, megfogtam és tiszta víz volt. Nézegetem, hogy mitől lehetett vizes, kiborult volna rá valami, de nem láttam semmit. Majd akkor vettem észre, hogy az bizony nem víz. :) Bár láttam egy kutyust kószálni az asztalok között, de nem is foglalkoztam vele. Na ő viszont foglalkozott az én hátizsákommal és "fel is szentelte". De ekkor már túl voltam azon, hogy bármin is meglepődjek, fogtam egy pár szalvétát és letörölgettem - az amúgy is vízhatlan - hátizsákomat. Megmosolyogtam a történteket és indultunk tovább. Hát így lett felszentelve a hátizsákom. :)