Ventosa - Santo Domingo 30 km

...párok az úton...

Az út során nagyon sok párt lát az ember. Különböző korú házaspárok vagy barát barátnővel. De a párok kapcsán azt lehet megfigyelni, hogy egy darabig együtt tartanak és aztán mindenki átvált és megy a saját tempójában. Persze valahol bevárják egymást, együtt pihennek, erőt gyűjtenek, tovább indulnak, de újra szétválnak. Az úton (de úgy gondolom, hogy az életben is így van ez) senkitől nem lehet azt elvárni, hogy ne a saját tempójában haladjon előre. Rengeteg energiát veszít az ember azzal, ha gyorsabban kell mennie valakivel vagy ha valakihez egyfolytában le kell lassítania. Ahol már nem párok magukban, hanem családok gyerekekkel mennek, ott természetesen már más a helyzet. Ott a gyerekek átveszik az irányítást és mindenki csak az ő tempójukra figyel. :) Együtt, azonos tempóban halad az egész család. És ez így van jól!

...az akarat...

Még napokkal korábbi történet, hogy Logrono után pár kilométerrel egy fa árnyékánál megálltam egy gyors vércukormérésre. Nem akartam sokat pihenni, hosszabb megállót lakott területeken szoktam tartani. Már az induláshoz készülődtem, amikor odaért két egymás mellett futó férfi.Rám köszöntek: „Buen camino!” Én visszaköszöntem: „Buen camino!” Akkor vettem igazán szemügyre őket és megdöbbentett a látvány. Az egyik férfi vak volt. (A vakokra jellemző fehér, élettelen, csillogás nélküli szeme volt). A vak férfi jobb kézzel a másik bal kézzel fogott egy gumikötél szerűséget kb. egymástól 30 cm távolságot tartva. Gondolom, ez volt egyfajta "vezető szár" a vak férfinek.
Olyan látvány volt amivel még soha életemben nem találkoztam.
Elgondolkodtatott a látvány. Ez a vak ember - nem tudom, hogy vajon így született vagy később vakult meg - nem törődött bele a sorsába. Nem érdekelte testi fogyatékossága. ő csak érezni akarta ahogy fut és ahogy futás közben erősebben dobban a szíve, ahogy lüktet a vér az ereiben és ahogy az arcába érkező menetszél a szabadság érzésével tölti el az egész testét. Hát nem csodákra képes az emberi akarat? :)

...egy kis édenkert...

Ventosa egy nagyon pici település, talán pár százan, ha lakhatnak ott. Egy albergue van a falucskában, így nem sok választása van az embernek, vagy megszáll ott, vagy tovább indul. Még én sem tudtam, hogy mitévő legyek, hát leültem a bár elé egy asztalhoz. (Azért szeretek bároknál pihenni, mert általában ott van wifi, így tudok kapcsolatot teremteni az otthoniakkal, vagy hírekhez jutni és nem utolsó sorban a blogot feltölteni. :)

Letettem a hátizsákom, azonnal kibújtam a cipőmből (alig várja az ember ezt a mennyei pillanatot), kértem egy italt és próbáltam erőt gyűjteni. Kis idő elteltével, a hátizsákom és a cipőm hátrahagyva elindultam az albergue felé. Amikor beléptem nem volt kétségem, hogy maradok. Csodálatos, tágas, mindennel felszerelt konyha, tiszta fürdő, kis kert tele színes virággal, egy pici csobogóval a sarkában. A szobákban 5 db emeletes ágy, vastag matracokkal. És egy külön kis épületben mosó- és szárítógépek. Tökéletes! Visszamentem a holmimért. Amikor a hátizsákomat akartam felvenni a pultnál szintén készülődő ausztrál lány megkérdezte, hogy velem tarthat-e, de mondtam hogy én ma itt maradok. Ha holnap találkozunk szívesen megyek vele. Majd elköszöntünk és ő jobbra én pedig balra indultam. A szállásra érve végre minden ruhámat ki tudtam mosni és élveztem az "édenkertet".

...az autogram...

Na, ez lesz az utolsó sztorim mára. Még otthon amikor a srácokkal beszélgettünk, hová is fogok utazni és kiderült számukra, hogy az úticélom Spanyolország, nagy lelkesedéssel mondták:

- „Apuci, ha az úton találkozol egy spanyol focistával, kérsz nekünk autogramot?” (Nagy FC Barcelona és Real Madrid fanok.

- „Persze, hogy kérek.” - válaszoltam, mosolyogva magamban bár nem hiszem, hogy a spanyol focisták éppen a caminora jönnek edzőtáborozni. De gondoltam, ha találkozom akárcsak eggyel is, biztos kérek tőle egy autogramot.
Hát, mit tesz Isten, a ventosai szálláson, a falon egy focimez dedikálva. Nem hittem a szememnek! Megkérdeztem a "házinénit" hogy valóban ő is itt járt? Azt mondta, hogy tényleg itt volt nem gyalog jött ugyan, de járt náluk, bort ivott és vásárolt is. Még a végén tényleg tudok egy autogramot szerezni.