Viana - Ventosa 31 km

...az oázis...

Még az ötödik napon, Viana előtt egy kis településre értem. Nem tudom, hogy miért de nem az út melletti legközelebbi bárba mentem be, hanem egy mellékutcába fordultam. Gyakran térek le a kijelölt útról, szeretek egy kicsit kalandozni, mást is felfedezni, nem csak azt, amit a Camino nyújt a zarándokok számára. De akármerre is megyek, mindig úgy érzem, hogy ott kötök ki ahol éppen, akkor lennem kell. Most sem volt ez másképp. Bementem egy albergue udvarába és egy igazi oázisban találtam magam. Vastag kőfalakkal körbekerített kis udvar volt. A földet fű és kavics borította, a falakra szőlő volt futtatva, leander bokrok, pici fák törték meg a teret. Az udvar sarkában egy kb. 4-5 nm-es medencébe hideg víz csorgott egy fali kútból. A medencében lévő víz talán 15-20 cm lehetett, ha fürdésre nem is volt alkalmas, de a fáradt, melegtől megdagadt láb áztatására kiváló volt. Egy kis árnyékot vető tető alatt 3 asztal volt, padokkal. Az egyiket birtokba is vettem. Levettem a cipőmet, kértem egy italt és a medencébe lógattam a lábam. Olyan volt, mint egy hideg borogatás. Csodálatos érzés volt a kb. 20 km gyaloglás után egy ilyen oázisban feltöltődni és erőt meríteni a maradék 12 km-re. Alig akartam tovább indulni. :)

...a cél...

Nagyon fontos, hogy az embernek célja legyen! Amikor otthon - felkészülésképpen az útra - túrázni indultam, sohasem cél nélkül tettem. Volt amikor a felszerelésem megvásárlásához elgyalogoltam egy sportáruházba (20 km), vagy elmentem az európai tb kártyát kiváltani (34 km), de a zarándok levelemet is két lábon hoztam el (36 km). A lényeg az volt, hogy kitűzzem a célt és lehetőleg el is érjem. Ha valakinek nincs célja az életben, akkor csak lézeng, tanácstalanul megáll és nem tud haladni. Még az irányt sem tudja, hisz nem találja az utat amin tovább mehetne. ő megáll ugyan, de az idő nem. Az idő kíméletlenül halad tovább. Egy ember sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy hagyja elmenni az életet maga mellett, céltalanul, eseménytelenül, élménytelenül!!!

...a cipő...

Tegnapi nap történte, hogy reggel amikor útra keltem - a holland albergue-ből - alig mentem pár kilométert, beértem egy ismerőst. A magyar pár - akikről már írtam korábban - női tagját. 
Csodálkozva kérdeztem tőle: „hogy-hogy egyedül bandukol?”Azt mesélte reggel, amikor el akartak indulni, akkor vették észre, hogy valaki tévedésből elvitte a párja cipőjét és ő most előre ment, hátha utoléri. (Azt azért hozzá kell tennem, hogy itt a jól kitaposott kényelmes cipő, pótolhatatlan kincs!) A lánnyal tartottam, sokat megtudtam róluk, és hála az égnek, egyszer csak megszólalt a telefonja. A párja hívta, hogy végre megvan a saját cipője! Nem sokkal később, megpillantottuk, az út szélén várt minket. Hármasban mentünk tovább.

De hogy milyen kicsi a világ. Este ugyanabban az albergue-ben aludt az amerikai "cipő tolvaj" a magyar pár és én. A vacsoránál mindenki a saját szemszögéből adta elő a történteket. A reggeli riadalom után este már mindenki egy vicces történetként gondolt vissza az eseményekre. Hát ilyen is előfordul a Caminon. :)

...egyházi albergue...

Viana-ba érve rögvest szállást kezdtem keresni. Átmentem a főtéren, elhaladtam a templom mellett (ahol rengeteg ember volt, mint később kiderült, temetés miatt), végigmentem az utcán, szinte már láttam a városka szélét, de albergue sehol. (Amikor egy végiggyalogolt nap után az ember abba a városba ér, ahol az éjszakáját szeretné eltölteni, már nagyon fájdalmas minden lépés. Csak azt várja, hogy szállást találjon, letehesse a hátizsákját és letusoljon.)
Visszafordultam, és egy másik utcán mentem újra a főtér felé. Ismét a városkapunál voltam, és kezdtem az egészet elölről. Ugyanazt az utat, amin már egyszer jártam. A főtérre vezető utca előtt egy kis mellékutca ment egyenesen - már minden lépés kínszenvedés volt - nem tudom, hogy miért, de mégis arra mentem. Kb. 300 méter után visszakeveredtem a főtérre és a tér egyik szegletében megláttam egy pici ajtót kis felirat állt felette: "albergue de peregrinos". Végre megérkeztem! :) Olyan keskeny lépcső vezetett fel, hogy a fordulókban szabályosan elakadtam a hátizsákkal. Felérve egy kis asztalkánál végezték a szokásos adminisztrációt. A hölgy, aki fogadott elmondta, hogy szállást, vacsorát és reggelit tudnak adni és a fizetség adomány jellegű, ki mit gondol, ki mit engedhet meg magának. Nagyszerű, gondoltam, ez egy "all inclusive" ellátás. Majd körbevezetett a pici szálláson és azt mondta: Mise 20:00-tól, vacsora 20:40-től, reggeli 6:00-tól. Az eddig megszokott emeletes ágyak helyett csak vékony matracok voltak sorba téve két kis szobában. A mise végül a már említett temetés miatt elmaradt. A vacsora saláta, sült csirkecomb krumplival és joghurt volt (minden nagyon jólesett). :) Így lesz a világ egy másik pontján, más körülmények között egy szegényes egyházi albergue-ből, all inclusive hotel! :)