Jött egy jó hír

Akár egy kialakult diabétesz menedzseléséről, akár csak a betegség megelőzéséről esik szó, a leggyakoribb tanácsok egyike az, hogy "sose dohányozzon!", ha élt is vele, hagyja abba! Érvelésként elég lehet számbavenni a cukorbetegség leggyakoribb szövődményeit, a kis- és nagy ereket érintő rombolást. Nyilvánvalóan sokkal nehezebb ezeket elkerülni, ha a diabétesz mellett még - a maga jogán - a dohányzás is rátámad ugyanezekre.

A cukorbetegség kialakulásában játszott szerepe már nem ennyire nyilvánvaló. Pontosabban: a mechanizmusról ugyan keveset tudni, de számos kutatás látszik igazolnia, hogy a dohányzás valahogyan segíti a 2-es típusú diabétesz kialakulását. Például A JAMA tudományos folyóiratban már 2007-ben publikálták azt a svájci, a Lausanne-i Egyetemen született átfogó munkát, ami számszerűsítette is ezt a kockázatnövekedést. Aszerint a rendszeresen dohányzókban 44%-kal nagyobb eséllyel alakul ki a 2-es típusú cukorbetegség, mint a füstmentesekben. S igencsak számít a mennyiség is, míg a napi legalább egy dobozt szívók esélye 61%-kal rosszabb, addig a kevesebbet fogyasztók többletkockázata „csak” 29%. Hasonló eredményre jutottak John P. Forman és munkatársai, akik több tízezer amerikai sorsát követték évtizedeken át. A ő munkájukból azt is kitűnt, hogy még a "csupán" a mások füstjét szívó, úgynevezett passzív dohányosok diabéteszkockázata is magasabb 12%-kal, mint a "menteseké".

Akár ennyi is elég lehetne oknak arra, hogy valaki megpróbálja abbahagyni, de a nyereség sokkal nagyobb is lehet. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet leszokást segítő oldalán (leteszemacigit.hu) listába is szedték a várható hasznokat. Például azt, hogy az utolsó szál elszívása után már 20 perccel normalizálódik a vérnyomás és a pulzusszám, 72 óra múltán kezdődik a légutak kitisztulása, 3 hónap után már lényegesen jobb a tüdőkapacitás, a légzési nehézségek csökkennek vagy el is múlnak. 1 év múlva a szívroham, 10 év múlva pedig a tüdőrák kialakulásának esélye is a felére esik.

Ezeket a pozitív hatásokat már régóta ismerjük, ám mostantól egy 2020 januárjában a Nature folyóiratban publikált új és igencsak biztató tudományos megfigyeléssel is bővülhet a lista. Peter Campbell és munkatársai a dohányzás alatti, illetve a leszokás utáni élettani folyamatokat vizsgálták, s arra jutottak, hogy a tüdő képes önmagát gyógyítani. Mint megállapították, a dohányosok légúti sejtjeinek túlnyomó többségében genetikai mutációkat okoz a füstölés, ami miatt azok a későbbiekben "időzített bombaként" viselkednek. Azaz, valamilyen további hatásra rákos sejtté alakulhatnak. A kutatási eredmény meglepő része azonban inkább az volt, hogy a dohányzást egészségesen átvészelő sejtek, ha már nincsenek kitéve többé a füsttámadásnak, elkezdik "visszafoglalni" a tüdőt a károsodottaktól. Ez a jelenség még azoknál is kimutatható volt, akik 40 év mindennapi dohányzás után adták fel a szenvedélyüket.

2020. február

bottom-right-corner
Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat az alábbi napokon!
Hétfő, szerda, péntek: 10:00-15:00 között
06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Instant, Softclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.
A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a Roche által történő használatuk engedély alapján történik.

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások Magyarországon kívül másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban a Magyarországon kívül érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.

Töltse le még ma a DKP applikációt az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból!

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!