Noha az régóta tudott, hogy a dohányzás növeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának rizikóját is, nem szokták a füstölés elsődleges áldozatai között emlegetni a szervezet inzulintermelő központját, a hasnyálmirigyet. Ebben hozhat némi változást egy friss magyar kutatás, melyről a múlt év [2023] decemberében egy budapesti konferencián mutattak be. A Semmelweis Egyetem honlapján is ismertetett munka azt igazolta, hogy a dohányzás helyreállíthatatlan kárt okoz a hasnyálmirigyben, s azzal egyben krónikus gyulladást vált ki. E gyulladás hatására pedig további elváltozások, köztük ciszták, meszesedések, cukorbetegség, illetve hasnyálmirigy-rák alakulhat ki.
A kutatók egy olyan fehérjére (CFTR) koncentráltak, amelynek feladata test szerte, s így a hasnyálmirigyben is a só és a víz egyensúlyának fenntartása. S azt találták, hogy a dohányosoknál csekélyebb e fehérje aktivitása. Ez pedig azzal járhat, hogy a sóból származó kloridionok nem tudnak távozni a sejtekből, romlik a sejtfelületek hidratálása, mire az azokat borító nyák sűrűvé válik, s elzárhatja a hasnyálmirigy-vezetéket. Ezzel párhuzamosan azt is kimutatták a kutatók, hogy "a dohányban található nehézfémek irreverzibilisen lerakódnak a pankreászban, ahol folyamatos gyulladást tartanak fenn". Ahogy azt az egyikük, dr. Hegyi Péter megfogalmazta: "Az alkohol hatása ennél enyhébb és reverzibilis. Azaz kis mennyiségű alkohol még nem feltétlenül probléma, míg a dohányzás igen".
Hegyi professzor a közelmúltban egy másik friss - a Gastroenterology folyóiratban megjelent - kutatás szerzői között is szerepelt. Erről a munkáról a Szegedi Tudományegyetem honlapján beszélt részletesebben is. A kutatókat az a tapasztalat mozgatta, hogy bár a hasnyálmirigy-gyulladással kórházba kerülök 95-98 százalékának meg tudják menteni az életét, nagyon sokan halnak meg már a hazabocsátásuk utáni első három hónapban is valamely a gyulladással összefüggő okból. Az első év veszteségeinek összegzéséből az tűnt ki, hogy a végső halálokok között 40 százalékban rák, 15 százalékban szívelégtelenség, míg 20 százalékban valamilyen egyéb - például légúti, tüdő-, epe-, vagy urológiai - fertőzés szerepel. Hosszabb távot, így a pankreász-gyulladás utáni 8 évet tekintve azonban már ez utóbbiak szedik a legtöbb áldozatot. E későbbi szepszisek kockázatát az esetek nagy részében a korábbi hasnyálmirigy-gyulladás szövődményei vagy egy egyébként is fennálló diabétesz növeli.
A kutatók végül azt szűrték le, hogy "az elbocsátás utáni időszak a halálozási kockázat szempontjából ugyanolyan fontos, mint a kórházi kezelés". Éppen azért javasolták, hogy a hasnyálmirigy-gyulladásból felgyógyultakat 1 hónappal a hazaengedésük után felülvizsgálatra kellene visszahívni, s legalább 90 napig szorosabban figyelemmel kísérni az egészségi állapotukat. Ezzel az utánkövetéssel lehetne csökkenteni a fennmaradó kockázatát annak, hogy cukorbetegség, szepszis, kardiológiai problémák vagy tumoros elváltozások alakuljanak ki náluk.
A kutatás eredményei a pácienseknek is adnak "házi feladatot". Ahogy Hegyi professzor jelzi a beszámolóban: az adatok azt mutatják, hogy akik egyszer már átestek a hasnyálmirigy-gyulladáson, azoknak kétszer akkora lesz a halálozási rizikója, mint az általános népességnek. Ezért nekik azt ajánlja, hogy legyenek szigorúak magukkal, s immár vegyék komolyan a testmozgást, az étkezési ajánlásokat, s járjanak el a kontrollvizsgálatokra.