Y, a túl nagy generáció

A vészharangnak adott hangot a BBC News, amikor arról számolt be, hogy az úgynevezett Y-generáció kövérebb lesz minden elődjénél. Az 1980 és '95 között születettek között, mire középkorúak lesznek, tízből legalább hét küzd majd túlsúllyal. Összehasonlításképpen emlékeztetnek, hogy a szüleik generációjában, ugyanabban az életkorban még tízből csupán mintegy öt volt ez az arány.

E tendencia azért is súlyos, - idézi az MTI Russell Vinert, a brit Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Királyi Kollégium tagját, mert "fennáll a veszélye annak, hogy a túlsúlyosság normává válik, hiszen sok ember egyszerűen magán sem veszi észre, hogy elhízott, és gyakran a saját gyermekein sem észleli a túlsúly jeleit". Ez pedig nem pusztán esztétikai probléma. Ahogy Linda Bauld professzor, a Cancer Research UK szóvivője fogalmaz: "A zsírtöbblet nem csak úgy ül ott egyhelyben, hanem üzeneteket küldözget az egész testbe, ami árthat a sejteknek. Ez a károsító hatás felhalmozódhat az idő múlásával, úgy növelve a megbetegedés kockázatát, mint ahogyan azt a dohányzás teszi." A felnőttkori túlsúly - az olyan krónikus bajokon túl, mint a magasvérnyomás vagy a diabétesz - mintegy tizenháromféle rák kialakulásával is összefüggésben van.

A tavalyi portói Európai Elhízás Kongresszus [ECO2017] egyik előadása már egyenesen úgy fogalmazott, hogy "egészséges kövér ember nem létezik". Ezt egy olyan vizsgálatra alapozták, amely 3,5 millió ember sorsát követte húsz éven át. Ebben volt lehetőségük arra, hogy metabolikus zavaroktól mentes, egészséges koleszterinszintű és vérnyomású túlsúlyosok életpályáját vessék össze ugyanilyen jó paraméterekkel induló normálsúlyúakéval. Miként az Orvostovábbképző Szemle Online idézi, az jött ki, hogy az "egészséges" elhízottaknál a koszorúér-betegség kockázata 49%-kal, míg a szívelégtelenség kockázata 96%-kal volt magasabb, mint a normális testtömegűeké. Ebből dr. Rishi Caleyachetty, a vizsgálat vezetője az szűrte le, hogy nincsen olyan túlsúly, aminek a csökkentésével nem kell foglalkozni.

A mind több fiatalt érintő elhízás miatti riadalom nem csak Nagy-Britanniában indokolt. Néhány napja a Quibit.hu friss amerikai adatokat is idézett. Azok szerint, bár egy ideig úgy tűnhetett, hogy az USA-ban sikerült megtorpantani ezt a járványt a gyereknél, az tovább súlyosbodik. Például a 2-5 évesek között 9-ről 14 százalékra nőtt az elhízottak aránya 1999 és 2016 között.

Magyarország ugyancsak rosszul áll. A 4-6 évesek 19 százaléka, a 7-10 éveseknek 24 százaléka túlsúlyos, illetve elhízott. Ráadásul kamaszkorban, ahogy a gyerekek mindinkább kikerülnek az intézményi kontroll alól, még tovább is romlanak ezek a mutatók. Az okokról Kiss-Tóth Bernadett dietetikus írt az Új diétában. Ő a kockázati tényezők közül a rendszertelen étkezést, a csekély szabadidős aktivitást és a kis tápértékű, de nagy zsír- és/vagy cukortartalmú ételek és italok fogyasztását emelte ki.

A 7-14 éveseknek is harmada éhgyomorra érkezik az iskolába, ám a 15-16 éveseknek már csak kevesebb, mint a fele reggelizik. Az óvodások és az alsósok általában még ötször esznek naponta, de a felsősök jellemzően már csak háromszor, náluk elmarad a tízórai és az uzsonna. A mozgást illetően is gyorsan alkalmazkodnak a magyar gyerekek a rossz felnőtt mintákhoz. A kicsik a játék és a testnevelési órák miatt a köznapokon még mozognak, de a hétvégeken, a családi körben már gyengül ez az aktivitás. (Például a legkisebbek is 1-4 órát tévéznek hétvégenként.) A serdülőknél pedig látványosan rosszabb a helyzet: mindössze egyharmaduk mozog rendszeresen. S mire felnőnek, ez az arány már csak 5-15 százalék lesz.

Ki mentheti meg a gyerekeket az elhízásjárványtól? Kiss-Tóth Bernadett cikkében kétséget sem hagy afelől, hogy elsősorban azoknak a szülőknek sikerülhet ez, akik nem restek maguk is változtatni az életükön. Mert jöhet menzareform, meg épülhetnek újabb tornatermek az iskolákban, de akkor is csak a családi minta a legerősebb befolyásoló tényező. Ahhoz igazodik az, aki felnő. Ha ott nincsenek jó együttevések, közös hétvégi programok, aktív együttlét, akkor ugyan lehet szabályozgatni a külső körülményeket, az oktatást vagy akár az élelmiszeripart, de az nem fogja meghozni a remélt változást.

2018. április

Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat
munkanapokon, 8:00-17:00 között!

06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Softclix, Multiclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.


E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások az Ön országában másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban az Ön országában érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!