Vírus és esély

A diabétesz [2020-as] világnapjára időzítve tette közzé a The Lancet azt a kutatást, amely szerint a cukorbetegség legalább is megduplázza a Covid-fertőzés súlyos következményeinek rizikóját. Az ott idézett kínai, ausztrál, dél-afrikai és amerikai tudósok szerint különösen azok vannak veszélyben, akiknek nincs kontroll alatt a vércukorszintjük, illetve más kísérőbetegségtől is szenvednek.

Vírus és esély Itthon az egyik internetes hírportálnak nyilatkozó Vándorfi Győző diabetológus hasonlóan vélekedett, amikor igyekezett eloszlatni azt a rémképet, hogy minden cukorbeteg súlyos állapotba kerül a Covid-fertőzéstől. Ilyenkor a prognózis - mint fogalmazott - "nagy mértékben függ attól, hogy milyen volt az alapállapota. Ha karban volt tartva, az évek alatt jól beállították a vércukorszintjét, az esélyei nem annyira rosszak, mint ahogy a statisztikák mutatják. Egy ér- vagy veseszövődmény persze rontja a kilátásokat."

Továbbra sem utal semmilyen adat arra, hogy a cukorbetegek könnyebben fertőződnének meg az új koronavírussal. Ám a potenciálisan súlyosabb következmények indokolják, hogy rigorózusabban alkalmazzák a kockázatcsökkentés lehetőségeit. (Álmunkból ébresztve is tudjuk már: maszk, távtartás, gyakori kézmosás, s csak semmi elkerülhető találkozás senkivel...) A mindenkinek ajánlhatókon kívül pedig a szorosabb vércukorellenőrzés lehet a legfontosabb óvintézkedésük.

Ám ilyenkor kora télen még az óvatossága dacára is bárkinél jelentkezhetnek koronavírusos, vagy azzal összetéveszthető, influenzaszerű, illetve megfázásos tünetek. Egy ilyen helyzetben is segíthet az az útmutató, amit a Semmelweis Egyetemen állítottak össze, s innen szabadon letölthető. Ez azzal kezdődik, hogy mit csináljon valaki, ha Covid-gyanús tüneteket észlel magán? Majd a következő témákkal folytatják: Milyen vitaminokkal, gyógyszerekkel, otthoni terápiával enyhítheti panaszait a beteg? Hogyan készüljön a tesztelésre? Mikor szükséges és hogyan hívjon mentőt? Milyen csomaggal készüljön a Covid-osztályra? S ha szüksége van rá: hol találhat lelki tanácsadót vagy pszichológus segítőt?

Ugyanezen az egyetemen korábban összeállítottak egy szintén szabadon hozzáférhető segédletet azoknak is, akik a családjukban maguk ápolnak otthon koronavírusos beteget. Az innen tölthető le.

2020. december

bottom-right-corner
Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat az alábbi napokon!
Hétfő, szerda, péntek: 10:00-15:00 között
06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Instant, Softclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.
A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a Roche által történő használatuk engedély alapján történik.

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások Magyarországon kívül másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban a Magyarországon kívül érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.
BGM/WS/C/2020/01v.

Töltse le még ma a DKP applikációt az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból!

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!