Világraszóló nap

A Föld népességének egyik legnagyobb kisebbsége a cukorbetegeké. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) november 14-re készülve több mint 530 millió betegről és sokmillió veszélyeztetettről írt. A Diabétesz Világnapot hagyományosan felvilágosító kampányokra igyekeznek kihasználni. Ezek témája 2021 és 2023 között a terápiához való jobb hozzáférés követelése. Ma ugyanis az érintettek jelentős része sem inzulinhoz, sem megfelelő orvosi segítséghez, sem az önmenedzselést segítő tudáshoz nem jut hozzá. A 2022-es akciók ezen belül annak felismertetésére koncentrálnak, hogy az állapot megértése az első lépés a kezelés és a megelőzés felé. Ahhoz pedig jobb hozzáférést kell biztosítani a cukorbetegséggel kapcsolatos oktatáshoz. Ebben az IDF közvetlenül is vállal szerepet: nyitottak egy online felületet, ahol ingyenes tanfolyamokkal segítik a diabétesz, illetve annak elkerülése iránt érdeklődőket. (Az angolul, spanyolul, vagy franciául olvasók ehhez itt férhetnek hozzá regisztációt követően.)

Világraszóló nap

A világnaphoz kapcsolódó magyar oldalt pedig itt érhetik el.

A diabétesz eddigi történetének legjelentősebb fordulópontja az volt, amikor 100 évvel ezelőtt, 1922-ben Leonard Thompson megkapta az első inzulininjekciót. Addig ugyanis a betegségnek nem volt hatásos terápiája, a kezelés csak a halálos kimenetel halogatását jelenthette. Az inzulinnal időt nyertek az egyes betegek, a tudománynak pedig rengeteg feladatot adott a kezelés finomítása. Azóta is az egyik legnagyobb intenzitással kutatott betegség a cukorbaj. Ma már olyan eredményekről, módszerekről szólnak a hírek, amelyeket néhány éve még el sem tudtak képzelni az érintettek. Például idén [2022] nyáron az OTSZ Online számolt be arról a bostoni kísérletről, amelyben 1-es típusú diabéteszesek inzulintermelését "őssejtbeültetéssel" sikerül javítani/helyreállítani. Egyikük, egy 64 éves férfi, aki már 40 éve volt cukorbeteg, 9 hónappal a beavatkozás után inzulin adása nélkül is normál várcukorértéket (HBA1c) produkált. Egy másik friss hír a vércukorkontroll egy barátságosabb, tű-mentes lehetőségét veti fel. Az amerikai Kennesaw Állami Egyetemen kidolgozott módszer valamely ujj vagy egy fülcimpa egyszerű átvilágításával operál. A MedicalOnline beszámolója szerint így, a fényelnyelés mérésével egyelőre 90 százalékos pontossággal sikerült meghatározni a vércukorszintet.

De bármennyit is könnyíthet a terápián a tudomány, attól még két alapigazság nem változik. Az egyik, hogy az elkerült diabétesz kezelésével biztosan nem kell majd bajlódni. A másik, hogy a már kialakult cukorbetegség menedzselésében az érintett figyelmét, tudását, aktivitását semmilyen tudományos eredménnyel nem lehet kiváltani.