Mivel tegnap volt a névnapom (ezúton is köszönöm a sok jókívánságot  szeretnék megosztani Veletek egy több mint 40 évvel ezelőtti történetet. Miért is lett Péter a nevem?

Alig vártam, hogy Burgosba érjünk. Már napok óta mindenki arról beszélt, hogy Burgosban San Pedro ünnepe miatt Fiesta kezdődik és minden lesz, amit csak el lehet képzelni ilyenkor: tűzijáték, felvonulás, zenekarok, flamenco táncosok, stb.

Boadilla volt a betervezett szálláshely arra a napra. Már elhagytam az utolsó települést - amin egyébként sem álltam meg, nem volt olyan bár vagy pihenőhely, ahol szívesen elidőztem volna - és talán 5-6 km volt vissza Boadillaig.

Az elmúlt 20 évben, számos esetben találkoztam, hol korházi kezelésem, hol egyéb diabéteszemmel összefüggő vizsgálatok kapcsán vagy csak egyszerűen, mert érintett voltam a témában - és jobban ráfókuszáltam - cukorbeteg gyerekekkel. Minden ilyen találkozás alkalmával meglepett, hogy ezeknek a kis emberkéknek, milyen hamar fel kell nőniük egy nagyon komoly szabályok közé terelt életvitelhez.

Átlépve a 400 kilométert - fél táv - az ember egy picit önkéntelenül is mérlegel. A mérés - és mérlegelés - egy diabéteszes számára a napi rutin része. Nem csak azért mérem meg a vércukromat - naponta több alkalommal is - mert tudni szeretném a pontos értékét - szinte kivétel nélkül érzem, hogy alacsony, magas vagy pont megfelelő értéken van - hanem azért, hogy tisztában legyek a testem által küldött jelek megbízhatóságával.