Jövőlátás

Január napjai különösen is alkalmasak az előretekintésre. S nem is csupán a kezdődő év várható eseményeire, hanem távolabbra is. Sokan latolgatják ilyenkor, hogy mit tartogat számukra az élet, mit hoz a sorsuk, mi az amit még elérhet, vagy elkerülhetnek. Kezükben van-e egyáltalán a jövőjük, vagy csak elszenvedik, ami rájuk méretett?

E dilemmához a közelmúltban a tudomány is adott újabb szempontokat. Egy az öregedés biológiájával foglalkozó kutatócég 400 millió ember adatait feldolgozva firtatta azt, hogy a hosszú élet mennyire családi örökség, illetve mennyiben függ a "választható" körülményektől. A korábbi becslések 15-30 százalékos szerepet tulajdonítottak a géneknek. A Genetics című amerikai szakfolyóiratban publikált eredmény szerint azonban még ennél is nagyobb az ember szabadsága: a gének a korábban gondoltnál jóval kevésbé befolyásolják, hogy ki meddig él. A legújabb eredmény szerint a hatásuk nem több 7 százaléknál. A többi a társadalmi körülményeken, a választott életstíluson, illetve a véletleneken múlik.

Hogy egyáltalán érdemes-e nagyon messzire előre tekinteni, távoli eshetőségeket, esetleges megbetegedéseket mérlegelni, arra egy másik 2018-as kutatás adott választ. A japán dr. Hiroyuki Sagesaka és munkatársai eredményét a BBC News idézte. Középkorú, nem cukorbeteg férfiak életpályáját követve arra jutottak, hogy a 2-es típusú diabétesz előjelei már a diagnózis előtt mintegy tíz évvel megfigyelhetők. A nagyobb testtömegindex mellett már jellemzően kimutatható az inzulinrezisztencia, illetve az éhomi vércukorszint megemelkedése is. A betegség kialakulását általában megelőző prediabéteszről nagyjából ugyanezt mutatták ki, annak is felfedezhetők az előjelei mintegy évtizeddel korábban. Ezt összegezték úgy a kutatók, hogy akár már 20 évvel a betegség kifejlődése előtt is kimutatható lehet, ha valaki elindult a diabétesz kialakulásának útján. Ez a felismerés egyrészt ösztönözheti a még korábbi szűréseket, ami az azt követő életmód-korrekciókkal lehetőséget teremthet a kóros folyamat megállítására is. Másrészt a jövőjüket latolgatóknak jelzi, hogy az "öregkori" diabétesz nem olyan távoli veszély, amivel ne kellene már fiatalon is foglalkozni.

Egy harmadik kutatás eredménye különösen azoknak lehet érdekes, akik számára már látótávolságban van a nyugdíjkorhatár. S. Rohwedder és R. J. Willis a Journal of Economic Perspectives című folyóiratban közölt tanulmányában nemzetközi adatok összehasonlításával igazolta, hogy a nyugdíjazás felgyorsítja a szellemi leépülést. Azt mutatták ki, hogy a fiatal hatvanasok az összevetésben használt memóriateszteken általában jobban teljesítenek azokban az országokban, ahol a szigorúbb nyugdíjrendszer miatt nehezebb kiszállni a napi munkából. A De facto tényblog idéz egy másik vizsgálatot is, ami finomította a képet. Fabrizio Mazzonna és Franco Peracchi találtak bizonyos különbséget a foglalkoztatási csoportok között. Bár a nyugdíjazás az ő adataik szerint is általában felgyorsította a testi és szellemi romlást, a nehéz fizikai munkát végzőknél volt bizonyos átmenti pozitív hatása is a visszavonulásnak.

Mindebből azt is leszűrhetjük, hogy már a majdani nyugdíjasévekre tekintve is indokolt a prevenció: jó előre ki kell találni, megszervezni és bejáratni azokat az elfoglaltságokat, amelyek majd akkor is megadják az éltető szellemi és fizikai terhelést.

2019. január

bottom-right-corner
Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat
munkanapokon, 8:30-16:30 között!

06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Instant, Softclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.
A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a Roche által történő használatuk engedély alapján történik.

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások Magyarországon kívül másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban a Magyarországon kívül érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.

Töltse le még ma a DKP applikációt az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból!

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!