Míg az inzulin felfedezésért épp' 100 esztendeje odaítélt Nobel-éremhez járó pénzből négyen is részesedtek, s a díj dicsőségén is osztoztak ketten, csupán egyikük születésnapja vált globális ünneppé. A fiatal - még a Nobel-díj odaítélésekor is csupán 32 esztendős - Frederick Grant Bantingot igazi népmesei hősként mutathatta be a korabeli média. Adva volt ehhez egy mérsékelten sikeres ortopédus, aki ugyan nem tartozott a tudósok világába, de jött egy ötlete a cukorbetegség megfékezésére, s a sorsa lehetővé tette, hogy azt ki is próbálja. Így történt meg a "csoda": az ifjú kanadainak sikerült az, amivel a tudós professzorok oly rég óta nem boldogultak, s immár a korábban menthetetlen diabéteszeseket is visszahozhatták az életbe az új szerrel, a tisztított hasnyálmirigy-kivonattal.
(Az azóta eltelt évszázadban a másik három főszereplő - a csak a pénzdíjból részesedő kutatási asszisztens, Charles Best és a szer tisztításában jeleskedő biokémikus, James Collip, valamint a kutatást befogadó és szintén Nobel-díjassá emelt laborfőnök, John Macleod professzor - emlékét igencsak elhalványította a Banting-kultusz. Így az sem érdekes ma már különösebben, hogy e négy férfi között - a világra szóló közös siker dacára - utóbb igencsak megromlott a kapcsolat.)
A Diabétesz Világnapot 1991-ben hívta életre az Egészségügyi Világszervezet és Nemzetközi Diabétesz Szövetség, s tartják azóta november 14-én, Banting születésnapján. Ez évről-évre lehetőséget kínál arra, hogy világszerte számtalan rendezvénnyel (worlddiabetesday.org/activities) hívják fel a figyelmet egy-egy, a diabéteszesek sorsa szempontjából fontos témára.
Ezt az aktivitást az is indokolja, ahogyan a cukorbetegség fenyegetése átalakult az elmúlt évszázadban. Az inzulin elterjedésének köszönhetően halálos betegségből krónikussá szelídült, de az így megnyíló életpályák új kérdéseket hoztak elő: hogyan lehet immár több évtizeden át is elkerülni-késleltetni a szövődmények kialakulását? E mellett új problémákat szült az is, hogy a diabéteszes esetek között az 1-es típusú (autoimmun) helyett egyre inkább 2-es típusú (életmódfüggő) vált dominánssá. Azaz kevesek betegségéből néhány évtized alatt a tömegek baja lett. Ráadásul egy olyan kórral szembesültek így a betegek, amelynek elkerülésében, illetve menedzselésében rendszerint több múlik a pácienseken - az ő tudásukon, elkötelezettségükön -, mint az orvosokon. Így igazán bőven kínálkozott megismertetésre méltó fontos téma az egyes világnapokra.
A közelmúltban így került a rendezvény fókuszába például a szövődmények elkerülését segítő étkezés, a cukorbetegeket fenyegető vakság, a nők különös veszélyeztetettsége, vagy éppen a család lehetőségei a diabétesz "örökítésének" elkerülésében, s a már beteg családtagok segítésében. Több évnek is témát adott a kezeléshez való jobb hozzáférés fontossága, beleértve a sikeres rizikókerüléshez szükséges ismeretek megszerzésének lehetőségét. Így tavaly a diabétesz terápiájában való aktív részvételhez szükséges ismeretek terjesztése és rendszeres felfrissítése volt a fő téma. Mint akkor mondták: "annak a felismertetésére koncentrálnak, hogy az állapot megértése az első lépés a kezelés és a megelőzés felé".
Az idei kampány inkább a bajok gyökeréhez közelít, s a 2-es típusú diabétesz kialakulásának okairól-kockázatairól, s a megbetegedés rizikóját csökkentő lehetőségekről kíván beszélni. Ma ez, az inkább életmódfüggő változat érinti a diagnosztizált cukorbetegek mintegy kilenctizedét, s ahogy a szakemberek mondják: rengetegen lehetnek rajtuk kívül, akik még csak nem is tudnak a bajukról. Holott néhány egészséges szokás megtartásával nagy eséllyel lehet elkerülni vagy legalább késleltetni úgy a megbetegedést, mint a későbbi szövődmények kialakulását. Ehhez a világnap honlapján (worlddiabetesday.org) most kínálnak kockázatfelmérő kérdőívet, valamint a rizikócsökkentést segítő életmódtanácsokat is. Mindezt hat világnyelven. Akik magyarul keresik ugyanezeket, kezdhetik a tájékozódást a Magyar Diabetes Társaság honlapján (diabet.hu), ahol ugyancsak kitölthetik a világnapon is használt, úgynevezett FINDRISC kérdőívet.