Generációs (súly)problémák

Olykor a beváltnak látszó életmódminták családi átörökítése is katasztrofális hatású. Erre utaló adatokat közölt a minap (2022 júniusában) a MedicalOnline honlapján megjelent cikkében dr. Pavlik Gábor. Ott azt mutatta be, hogy miként változott 30 év alatt - azaz egy generációváltásnyi távon - az egyes korosztályokban az elhízottak aránya. Például a fiatal felnőttek, a 18-34 évesek között az utóbbi három évtizedben a férfiaknál 5-ről 18 százalékra, a nőknél 6-ről 16 százalékra nőtt ez az arány. A középkorúaknál - a 35-60 éveseknél - a férfiak esetében 14-ről 34-re, a nőknél 18-ról 39-ra ugrott ez a mutató. A 60 felettieknél sem jobb a helyzet, náluk e két érték növekedése szintén drámai: 18% → 39%, illetve 23% → 35%.

Generációs (súly)problémákEzt az eredményt akár úgy is olvashatjuk, hogy a maiak szülei, nagyszülei még sokkal eredményesebben álltak ellen az elhízásnak. Sőt, ki-ki gondolhatja azt is, hogy amint ő emlékszik a felmenői étkezési szokásaira vagy a sporthoz való viszonyukra, az nyilván számára is "büntetlenül" folytatható. Csakhogy a mérleg gyakran éppen, hogy mást mutat. De baj van a másik irányba tekintve is: a saját gyerekkoruk élményi alapján aligha érthetik meg a szülők, nagyszülők, hogy miért is híznak oly tömegesen a kicsik. S saját tapasztalat híján kész rutinjaik sincsenek, melyekkel megvédhetnék őket ettől.

Pedig az élet tele van olyan kritikus pontokkal, amikor különösen könnyű elveszteni a mértéket, illetve nagyon sokat segíthetnének a követhető és működő családi minták. Dr. Simonyi Gábor, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára egy a MedicalOnline-nak adott interjúban vette számba az elhízással különösen fenyegető életszakaszokat. Kezdődik az már a magzati korban az anya helytelen táplálkozásával, majd folytatódik a születés utáni "túlgondoskodással". Később kritikus szakasz a pubertás, majd a családalapítás (magállapodás/lenyugvás) időszaka is, amit már leginkább bizonyos beszűkülés és a sok ülés jellemez. Aztán mindezekhez jön később még a menopauza, ami önmagában is növeli a hasi elhízás kockázatát.

Szinte lehetetlen ezeket az akadályokat pusztán a szülőktől átvett rutinokkal jól kezelni, oly sokat változtak időközben az életkörülmények. Az említett cikkében dr. Pavlik Gábor példával is érzékelteti, hogy miért hízhat el ma egy átlagos középkorú férfi, noha a sportot ugyanúgy kerülő apja annak idején még karcsú maradt. Ennek bemutatásához egy "átlagember" napi energiamérlegét használja. Úgy számol, hogy a szervezet működtetése, meg az a szellemi, illetve enyhe fizikai munka, amit ma az emberek legtöbbje végez a mindennapjaiban, mintegy 2500 kcal-t használ el. Ezt - az átlagos táplálkozást figyelembe véve - nagyjából fedezi is egy reggeli, büfé-uzsonna, menza-ebéd sorozat. Csakhogy a legtöbben ezeken felül vacsoráznak, meg esetleg nassolnak is. Azaz a ma jellemző - a harminc évvel korábbinál jóval csekélyebb fizikai munkateher mellett - mintegy napi 500-1000 többletkalóriával fűtik a szervezetüket. E többlettel pedig két dolog történhet: vagy sikerül a fizikai terhelést növelve "elégetni", vagy csak gyűlik, s zsírként rakódik le a szervezetben. Mondhatnánk úgy is: aki hűen követi a szülei-nagyszülei étkezési mintáit, annak ma már 500-1000 kalóriányi sportot is be kell szorítani a mindennapjaiba, hogy tartani tudja az egyensúlyát.

A "generációs probléma" a másik irányban sem látszik kisebbnek. A mostanában felnövő gyerekek életét korántsem hatja át oly' természetességgel a folytonos mozgás, mint annak idején a szüleikét-nagyszüleikét. Ami 30-40 éve ment magától, az most külön feladat a szülők számára: rászoktatni a gyerekeket a játékra, futkározásra, sportra. Olyat kellene most tudniuk, aminek fortélyait nem leshették el a szüleiktől, hiszen azoknak nem is volt ilyen problémájuk.

A Magyar Sporttudományi Társaság a mozgasgyogyszer.hu című honlapján össze is állított egy kis tanácsadót a "nem sportos" szülőknek a gyerekeik dinamizálásához. Abban az elsők között azt ajánlják, hogy a szülők idézzék fel saját gyermekkoruk gyakorolt vagy csak vágyott sportjait, s vágjanak bele: kezdjék újra vagy próbálják ki végre! Ezzel párhuzamosan vigyék a gyerekeiket is minél több sporteseményre, sportágválasztóra, hátha valamelyik őket is megragadja. Segíthet egy sportkeresztapa megtalálása-felkérése is. E szerepet egy olyan rokonra vagy családi barátra oszthatják, aki eleve szívesen mozog a gyerekekkel is, s számukra a személyes példája is inspiráló lehet. De lehet igazi korszerű, digitális segítséget is találni. Javasolják például, hogy az érintettek indítsanak Facebook-csoportot a "nem sportos" szülőknek. "Meg fog lepődni, hogy hány barátja érzi magát ugyanebben a cipőben" - biztatják őket.

WEB/ART/C/2022/VII/01-05v.