Covid és diabétesz

Bár már túl vagyunk a 25 millió regisztrált megbetegedésen, s a halottak száma is meghaladta a 800 ezret, a tudomány még mindig csak ismerkedik az új koronavírussal. Ilyenkor azok a megfigyelések is érdemi hírként járják be a világot, amelyeket még nem erősítettek meg sok-sok résztvevővel végzett kontrollvizsgálatokkal. Különösen is érdekesek a diabétesz és a koronavírus kapcsolatának egyes részleteit firtató észrevételek. Ugyanis mindenütt sok a potenciális érintett, rengeteg a cukorbeteg, s náluk - a tapasztalatok szerint - súlyosabbak a Covid-fertőzés következményei.

Augusztusban jött híre, hogy az Imperial College London kutatói lehetséges kapcsolatot találtak gyerekek esetében a koronavírus-fertőzések és az 1-es típusú diabétesz kialakulása között. Az elemzéseik ugyanis azt mutatták, hogy Észak-Nyugat-London kórházaiban a járvány csúcspontján közel kétszer annyi új 1-es típusú cukorbeteget diagnosztizáltak, mint a korábbi évek hasonló időszakaiban. Az érintett gyerekek egy részénél az éppen aktív vagy már lezajlott Covid-fertőzést is sikerült kimutatni. Ennek kapcsán az egyetem honlapján idézték a vizsgálatot vezető Karen Logan-t. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a kicsiknél maga a koronavírus ritkán okoz súlyos betegséget, számítani kell arra, hogy e fertőzésnek utóbb is kialakulhatnak komoly szövődményei.

Az eddigiek ugyan még nem bizonyítják a Covid-diabétesz ok-okozati kapcsolatot, de a londoni megfigyelésnek mégis komoly gyakorlati haszna lehet. Ahogy egy másik kutató, Rebecca Unsworth emlékeztetett: a gyorsan megkezdett terápiához elengedhetetlen, hogy észrevegyék és felismerjék a gyerekeknél az 1-es típusú diabétesz korai tüneteit. Ő négyet emelt ki: a fokozott szomjúságot, a gyakori pisilést, a fáradékonyságot és a fogyást. Jobb esélyük lesz a gyerekeknek, ha velük élő felnőttek tudják, hogy akár egy könnyű Covid-fertőzés után is jobban kell figyelni ezekre a jelekre.

Ugyancsak idén [2020] augusztusban közölt az OTSZ Online egy összefoglalót, ami több vizsgálat eredményét összegezve állapítja meg, hogy a metformint szedő cukorbetegeknél kisebb a Covid-halálozás kockázata. Bár az áttekintett egyes kutatásokban eltérő, de összességében jelentős, mintegy 25%-os volt a túlélési esélynyereség. Ám kontrollos vizsgálatok híján ezek az eredmények sem bizonyítják, hogy a metformin gyógyítaná a koronavírus okozta betegséget. A jelenség egyik lehetséges magyarázataként a lap is felidézi azt, hogy általában a "kezdő" diabéteszesek kapnak metformint, így az eleve kedvezőbb testi állapotuk is lehet oka a jobb gyógyulási esélyeiknek. Míg mások inkább azt említik, hogy a metformin a vércukor-csökkentésen túli hatásai - például a gyulladásgátlás - folytán közvetlenül is hathat a Covid-betegségre. A cikk arra is kitér, hogy etikai és üzleti okok miatt várhatóan aligha indítanak nagy klinikai vizsgálatokat e kérdés eldöntésére.

Egy másik publikáció ugyan nem kutatási eredményt mutat be, de ugyancsak jól példázza a Covid-diabétesz kapcsolatnak jutó különös figyelmet. A magyar gyógyszerhatóság (OGYÉI) dietetikusai ugyanis készítettek egy kifejezetten a cukorbetegeknek és családtagjaiknak szóló táplálkozási ajánlást a koronavírusos időszakra. Azt innen tölthetik le. Ugyanott született egy másik útmutató is, ami általában a kórházi kezelést nem igénylő, otthon ápolt koronavírus-fertőzöttek megfelelő táplálkozásában segíthet.

2020. szeptember

bottom-right-corner
Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat az alábbi napokon!
Hétfő, szerda, péntek: 10:00-15:00 között
06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Instant, Softclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.
A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a Roche által történő használatuk engedély alapján történik.

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások Magyarországon kívül másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban a Magyarországon kívül érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.

Töltse le még ma a DKP applikációt az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból!

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!