AntiCovid-stratégiák

Bár az új koronavírus természete nem változott, az ellene való védekezés körülményei gyökeresen mások, mint voltak a tavaszi szezonban. Akkor - ma már tudjuk - alig volt olyan vírusgazda, akivel a szokásos napi tevékenységek során lehetett találkozni, viszont volt általános bezárkózás, ami eleve minimalizálta a fertőzésveszélyt. Ezzel szemben most mindenütt lehetnek potenciális fertőzők, s az általános korlátozásokra sem lehet hagyatkozni. Mindenkinek magának kell kialakítania a személyes stratégiáját a megfertőződés kockázatának minimalizálására. Különösen fontos ez azoknál, akikről tudjuk, hogy ha elkapják, jobban megszenvedik a Covid-19-et. Abban sincs változás, hogy a tapasztalatok alapján az idősebbeket és a krónikus betegeket, köztük diabéteszeseket tekintik különösen veszélyeztetetteknek.

AntiCovid-stratégiák A legtöbb élethelyzet tartogat valami speciális kockázatot is, aminek csökkentése - a klasszikus maszk-távolságtartás-kézmosás hármason túl is - figyelmet és óvintézkedéseket kíván. Hogy ezeket könnyebb legyen felismerni, s ki-ki beépíthesse azokat a saját napi gyakorlatába, készült egy kis útmutató. Az is lehetett volna a címe, hogy "Hogyan ússzuk meg a koronavírus-járványt, ha közben működik az ország?", ám csak a sokkal ridegebb, "Magatartási szabályok különböző élethelyzetekben" címet kapta. (Letölthető a kormányzat hivatalos koronavírus-honlapjáról.) Az ott számba vett élethelyzetek palettája viszont igazán színes: vannak tanácsok sok más mellett tankolás, beteglátogatás, esküvő, irodai munkavégzés, temetés, valamint edzőtermi sportolás esetére is. Ezeket áttekintve az látszik a legfőbb tanulságnak, hogy jó, ha az ember használja a józan eszét, mert most önmaga teheti a legtöbbet a saját védelmében.

Egy ilyen egyszerű megfontolás az is, hogy aki kerüli az áruházi tülekedést, az a megfertőződés szempontjából is kevesebbet kockáztat. Azaz, ha most nincsenek is vásárlási korlátozások, ésszerű arra törekedni, s úgy szervezni a család életét, hogy ritkábban kelljen boltba menni. Ezt segítendő külön segédletet adott ki az élelmiszer-hatóság (NÉBIH). Ők a szükségből igyekeztek erényt is kovácsolni, ugyanis útmutatójukkal (ami innen tölthető le) nem csupán a heti egyszeri alkalomra koncentrált "karantén-bevásárlást" kívánják segíteni. Ugyanis meggyőződésük, hogy a megtervezett, egy-kéthetes élelmiszer-tartalékképzés nem csak járvány idején hasznos, hiszen az védhet a kisebb ellátási nehézségek, valamint az élelmiszer-pazarlás ellen is. A tanácsok legtöbbje azzal foglalkozik, hogy miből és mennyit kell beszerezni, illetve hogyan kell azt felhasználni, hogy a felhalmozott készlet ne bizonyuljon se túl soknak, se túl kevésnek. Az anyaghoz kapcsolódik egy külön összefoglaló a koronavírusos idők konyhai higiéniájáról, azaz: mit tehetünk a vásárlás, szállítás, tárolás, feldolgozás során azért, hogy az egyes élelmiszerek ne vigyenek fertőzést vagy más bajt a családba? (Ez a tájékoztató innen tölthető le.) Ebben alighanem még a háztartást régóta vezetők is találnak néhány számukra új szempontot, amit aztán beépíthetnek a személyes antiCovid-stratégiájukba.

2020. október

bottom-right-corner
Kérdése van? Hívja ingyenes zöldszámunkat az alábbi napokon!
Hétfő, szerda, péntek: 10:00-15:00 között
06-80-200-694

Az Accu-Chek Active, Performa, Instant, Softclix eszközök és tesztcsíkok gyógyászati segédeszközök.
Az Accu-Chek Smart Pix leolvasó készülék információ technológiai eszköz.
Az Accu-Chek Connect orvostechnikai eszköz.
A Bio-Króm-DIA 60x tabletta étrend-kiegészítő.
A Bluetooth® szómegjelölés és logók a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonában álló bejegyzett védjegyek, és a Roche által történő használatuk engedély alapján történik.

E honlapon olyan termékinformációk találhatók, amelyek széles közönségnek szólnak; előfordulhat, hogy ezek a termékinformációk vagy részletes leírások Magyarországon kívül másként nem hozzáférhetőek, illetve nem érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe, hogy semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy Ön esetleg olyan információhoz jut, amely nincs összhangban a Magyarországon kívül érvényes jogi eljárásokkal, szabályozással vagy gyakorlattal.
BGM/WS/C/2020/01v.

Töltse le még ma a DKP applikációt az App Store-ból vagy a Google Play Áruházból!

a kockázatokról olvassa el a használati Útmutatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát!